Megkértek mondjak véleményt a pálmalevél felolvasásommal kapcsolatban és hogy azóta mi történt velem.
Döbbenetes élmény volt számomra, mikor a beazonosításon a sokadik pálmalevél köteget végighallgatva végül a szüleim, a kislányom és a volt férjem keresztnevét olyan tiszta magyarsággal ejtette ki az olvasó, mintha egész életében ezt gyakorolta volna. Valami megmozdult akkor, ott bennem, tudtam ez az én levelem… sok-sok információ következett ezután, ami mind-mind a személyes élményem, addigi életem része volt: és tényleg az „ÉN LEVELEM” pontos információkkal. Már alig vártam a jövőre vonatkozó előrejelzéseket. Számomra már nem volt kérdés, amit mondanak a jövővel kapcsolatban az minden úgy lesz, minden szó igaz...ezt éreztem legbelül…egyik döbbenet a másik után.
Kis kitérő következik, de úgy érzem ezt is el kell mesélnem, mert tényleg a hideg rázott tőle: a vezetéknevem nem szokványos itt magyarországon, bár nem is egyedi, több család viseli a miénken kívül. A döbbenet akkor következett, amikor kiderült, hogy a Maharishi (ejtsd: maharsi), aki a levelemet írta, ugyanezt a nevet viselte, mint az én vezetéknevem, és bár itt Magyarországon is néha nehezen ejtik ki, a pálmalevél olvasó gyönyörűen ejtette, pedig tamilul is furcsán hangzik, nem az ő általuk megszokott nevek egyike. Folyamatosan mondta a nevemet, és ez számomra csodálatos atmoszférát teremtett az egész eseményhez.
Sok mindent mondtak el viszonylag részletesen, igazából az volt az érzésem, hogy azokat a dolgokat emelték ki kb. 1-2 éves intervallumokban, amikre egyébként is kiváncsi voltam. Sokat beszéltek a kislányomról (egy anyának ez mindennél többet jelent), a további életemről. Valami olyan élmény volt, mintha arra válaszoltak volna, ami igazán bennem munkál a kezdetek óta, fura ezt megfogalmazni, mintha a kimondatlan kérdéseim válaszolódtak volna meg. Nem döbbentett meg az információ, nem volt idegen mikor elhangzott, pedig elég merész jövőképet festettek le. Két hónap elteltével már látom milyen kicsiben tudtam csak gondolkozni. Azóta kitárult és kitágult a világ, rengeteg minden jó dolog történt velem, valahogy olyan érzés, hogy sínen van az életem. Ami még döbbenetes, hogy nincs bennem olyan érzés, hogy ezt valaki, vagy valami kiváltotta bennem. Úgy érzem, saját magamnak köszönhetem, amit azóta elértem, nem befolyásolt, amit a pálmalevelemben leírtak, márcsak azért sem, mert a legkorábbi előrejelzés is majd csak egy év múlva esedékes.
Most már tudom, mindenre képes vagyok, eddig csupán saját magamnak szabtam korlátokat. Nagyon hálás vagyok, hogy megmutatták, nem vagyok olyan kicsi amilyennek képzeltem magam: NAGY VAGYOK és ugyanannyi energia nagy dolgokat létrehozni, mint kicsiben játszani (ez nem az én gondolatom, valaki nagyon sűrűn emlegeti, és már tudom, milyen igaza van).
Hálaérzésem van az egész történettel kapcsolatban, és boldog vagyok, hogy végre kezembe vehettem a sorsom irányítását. Egy kicsit hosszadalmas lenne leírni minden élményemet azóta, bár szívem szerint ezt tenném… sírhatnékom van, ha rá gondolok, mennyi minden csodálatos dolog történik velem mostanában, igazából azóta hogy az információ a pálmalevelekről megérkezett.
A keresés elkezdődött, a levelemet felolvasták… élem végre a saját életemet, senkitől nem tartva, nem befolyásolva, szabadon és merészen - folytathatnám, de a többit mindenkinek a fantáziájára bízom: remélem, mindenki átéli ezt a csodát, amit én a kezdetektől, és amit még a hátralévő életemben nekem szán a sors. Vágyom megélni mindent, amit elém tesznek, és hálás vagyok érte.
Remélem, aki ezeket a sorokat olvassa, egy kicsit átérzi, átéli velem a csodát, amit én minden nap az elmúlt 8 hónapban. Gondolkozzatok el rajta, hogy mi változott az életetekben az elmúlt hónapokban, mindegy minek a hatására...
Utószó gyanánt, még elmesélnék valamit. Amikor gyerek voltam, még nem lehetett spirituális könyveket kapni, akkor azt hittem a fantáziám szüleménye a reinkarnáció. A pálmalevelemről elmesélték a közvetlen ez előtti utolsó életemet elég aprólékos részletességgel, kb. 20 percen keresztül. A lényege, hogy nem voltam egy hívő típus, sőt gúnyolódtam is az embereken, akik ezt tették, rajtam kívül szinte mindenki. Nem lehetett gyerekem, és a szüleim unszolására már az ”időmből kifutva” elkezdtem a spiritualitás irányába nyitni. Abban az életemben nem sikerült befejeznem, amit elkezdtem, ezért vagyok most itt, folytatom az akkori átfordulásom utáni munkámat. Ezt már régóta érzem, hogy segíteni jöttem, és most meg is erősítettek ebben.
Hálás vagyok mindenért és mindenkiért. Remélem ezeket a sorokat mások is olvassák majd, ha nem az sem baj, köszönöm mindenkinek, aki közreműködött és köszönöm a lehetőséget!
Üdv, K. Viki
