Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy általatok meg tudtam kerestetni a
pálmalevelemet. Évekkel ezelőtt az egyik tv műsorán volt egy film a világ
legtitokzatosabb helyeit gyűjtötte össze, és itt első helyre került a pálmalevél könyvtár Indiában. Már akkor felfigyeltem rá, és éreztem, hogy kell legyen levelem. Ott még azt mondták, hogy ki kell utazni érte, így le is mondtam róla - hiszen a kiutazás anyagilag a mai napig lehetetlen számomra.
Az általatok nyújtott segítség hihetetlenül megkönnyíti az információhoz való hozzáférést. Amikor 2009 végén a tv-ből megtudtam, hogy itthonról is lehet kerestetni a levelünket, azonnal jelentkeztem Nálatok. Karácsonyra nem is kértem mást a családomtól, csak ezt. 2010 tavaszán megtörtént a beazonosítás, majd nem sokra rá a felolvasás. Fontos kérdések fogalmazódtak meg bennem a felolvasás napjára. Az anyagi helyzetünkkel, a gyerekeimmel, a párommal, a jövővel kapcsolatban. Ezekre a kérdésekre egytől egyig
választ kaptam, anélkül, hogy a kérdést fel kellett volna tennem.
Most már a válaszok tudtával sokkal nyugodtabb tudok lenni. Persze nem lett könnyebb minden egyik pillanatról a másikra, de tudom, hogy a nehéz időszaknak mikor lesz vége, fel tudok készülni egyes dolgokra, másokat pedig nem erőltetek, mert tudom, hogy fölösleges.
A felolvasás óta a lányom sikeresen elvégezte a gimnáziumi 11. osztályát, két előrehozott érettségit teljesített, az egyiket 4-esre, a másikat 5-ösre. Ez azért fontos, mert róla - többek között - megmondták, hogy a tanulmányait rendben elvégzi. Ő félévben bukott matematikából, és év végén az utolsó pillanatig bukásra állt biológiából. Szerencsére az iskolai éve az előzményekhez képest jól végződött. Számomra azért volt fontos tudni a
végkifejletet, mert nem idegeskedtem fölöslegesen, ezáltal sokkal jobban tudtam neki segíteni a tanulásban és az adódó problémás dolgaiban. Nem akadtam ki - ami egyébként megtörtént volna.
Köszönöm nektek, hogy ezt a hihetetlen csodát elhoztátok Magyarországra.
Üdvözöllek
Namaste
F. Éva