aug
24

Körülbelül egy évvel ezelőtt egyik barátnőm azt mondta, menjünk el Indiába keressük meg a Pálmalevelünket. Sajnos akkor erre nemet mondtam, de nem kellett sokáig várnom, újból bizonyosságot nyertem, hogy nincsenek véletlenek. Most inkább arról írnék mi is történt azóta. Pontosan arra adott választ  a pálmalevelem, amit egész életemben nem értettem: Nem bántok meg senkit szándékosan, mégis sok igazságtalanság ért.
Eddig csak gondoltam rá, hogy előző életeim valamelyikében tettem bizonyos
nem túl etikus dolgokat, de most fel is olvasták azt.
Kínában éltem
akkor gyógyítóként tevékenykedtem nem voltam jó ember , majd mindenki
elhagyott, rájöttem, hogy mi is történt valójában ,majd elkezdtem jóvátenni
azokat ,vagyis jót tenni az emberekkel, de sajnos kevés volt az idő, mert
meghaltam. Így ebben az életemben vállaltam a nem túl tuti karmámat. És most itt tartok! Valóban most is foglalkozom gyógyítással is, ha kérik, hogy segítsek.  A spirituális dolgok is érdekelnek, vagyis inkább élem és kapom a tanításokat. valamint titkos vágyam az emberek segítése ! Mind ez így volt leírva, ahogy én erről gondolkodtam abban a formában, és ez mind le volt írva! Lehet, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy csak jó dolgokat olvastak föl azon kívül, hogy 2 alkalommal megbetegszem majd sikerül kigyógyulnom ezt viszont már jósok is említették. 16 éve kezdtem mindezt és pár éve egy megvilágosodott fiatalembertől tanultam, és a pálmalevelem ezt is írta, hogy tartozom egy csoporthoz, ami jó úton jár, ez is érdekes volt.
Természetesen kételkedtem, vajon létezik  a pálmalevelem? Felolvasás után
megnéztem kb. ötször, majd rájöttem csak abba kérdeztek bele, amihez közöm
volt. Sosem kérdezték, hogy van e fiam, hiszen egy lányom van!
Az álmaim,
a titkos vágyam volt leírva, amiről nem beszéltem volna senkinek, mert azt
gondoltam, hogy az egóm gúnyt űz belőlem.
Természetesen erről most sem
fogok írni, kíváncsian várom, bekövetkezik-e. Még annyit, hogy akkora lázban voltam az elején, és csak akkor lett meg, amikor már lemondtam róla illetve azt hittem nekem nincs is! Ami viszont régen a pálmalevelüket keresőket ért nehézség, fájdalom, szenvedés, egy kicsit nekem is jutott.
Decemberben  közepén kezdtem el kerestetni, és dec27-én  megsérült a vállam
5 hónapig volt minden… Remélem elhiszitek, hogy nem tudtam, hogy régen a
keresők  sokat szenvedtek! Tanulságos volt az is, ahogy eljutottam idáig,
meg az is, ami le van írva a levelemben! Izgalmas várakozást kívánok!

Ha elhagy a hitetek nem baj, úgy van jól, rendjén van, MAJD VISSZATÉR!

Üdv,
Saci

A bejegyzés trackback címe:

https://palmalevel.blog.hu/api/trackback/id/tr952243873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása