sze
7

Sziasztok!
 
Köszönöm ezt a csodálatos lehetőséget, amit értem, s az emberekért tesznek/tettek. Bár az én levelemet csak 2 hónapja olvasták fel, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kamatoztathatom az útmutatást, amelyet a pálmalevelemtől kaptam.
A pálmalevelem sok más konkrétum mellett tartalmazott valamit, ami épp
mostanában igazolódott be: Múlt héten történt egy autóbaleset, amelynek
körülményeit levelem pontosan megfogalmazta: „egy hosszú útról hazafelé tartva nagyobb balesetet fogok szenvedni, amelyben csodával határos módon sem én, sem a benne ülők, sem a jármű sem fog nagyobb sérülést elszenvedni.”
Nagyon megijedtem, mert 13 éve sofőrként sokat ülök autóban, járom az utakat, mivel a munkámmal jár. Eddig több mint egymillió kilométert vezettem, és soha nem volt balesetem. Elég óvatos vezető vagyok, de néha, muszáj sietni. Gondoltam ezek után még óvatosabb leszek, de sajnos sokszor nem lehet kivédeni a váratlan eseményeket...
A héten Bécsbe kellett utaznunk főnökömmel,  visszafelé úton helyenként nagyon nagy eső, felhőszakadás volt. Ekkor mindig egy kamiont szemeltem ki és követtem megfelelő követési távolságra, mivel ezek a monstrumok szétcsapják a vizet az úton, kb. 90 km/ órával közlekednek és lehet előre látni, ha fékeznek valami miatt. Magyarország területén kisütött a nap, helyenként még szemerkélt az eső, de nagyon komoly fekete esőfelhők gyülekeztek az égen. Csak reméltem, hogy elkerülnek minket. Nem így lett... Győr környékén ismét elkapott minket az eső, lassítottam kb. 90-100-ra, de ekkor láttam, hogy még jobban kezd esni, valójában egy eső fal van előttünk. A következő pillanatban az úton egy vízátfolyás, amin megcsúszott az autó és sajnos nem tudtam kikormányozni és szó szerint lerepültünk az autópályáról, egyenesen az árokba, ahol megpördült a kocsi és kb.30 métert oldalirányba csúszott. Nem lett senkinek semmi baja, sőt a napszemüveg a fejem tetejére tolva sem esett le. A kiérkező rendőrök sem értették, "hogy nem borult fel az autó, tulajdonképpen hogy nem lett semmi sérülés rajta". Elmondásuk szerint ők ilyet még soha nem láttak, hogy egy ilyen balesetet ennyire sérülés nélkül ússzák meg, s igazán hálásak lehetünk. A tizenhét éve helyszínelő rendőr felvette a top legszerencsésebb listájára az esetet. Ami még csodálatos volt, hogy csak ezen a 30 méteren nem volt szalagkorlát az út mentén, előtte és utána is összefüggő korlát volt kilométereken át. Azt mondták a helyi szakértők, hogy ha a szalagkorlátnak
csapódunk, akkor súlyos balesetet szenvedtünk volna, s szerencsénk volt, hogy pont itt nem volt korlát.
Ezek után úgy gondolom, hogy pálmalevelem e részét kipipálhatom... Ezek után nyert csak igazi értelmet a pálmalevelem egy másik üzenete is, ami arra figyelmeztetett, hogy ne üljek más sofőr mellé, még ha csak egy körre akar is vinni, mert akár végzetes kimenetelű balesetet is szenvedhetek. Biztosan be fogom tartani, mert kb. 10 éve nagyon félek, hogy történik valami az úton, ha nem én vezetek...nagyon konkrét figyelmeztetést és visszaigazolást kaptam, hogy a levelem
tartalmát komolyan vegyem.
Az életem más területeire vonatkozóan is rengeteg hasznos információt kaptam, amit
nagyon köszönök, mert tényleg hasznosnak bizonyulnak.
További jó munkát kívánok, s azt is, hogy minél több emberhez segítsenek eljuttatni ezt a lehetőséget.

Köszönettel és Tisztelettel,

Budapest, 2010-07-12

„a szerencse fia”

A bejegyzés trackback címe:

https://palmalevel.blog.hu/api/trackback/id/tr192277723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása